Hírek Ausztriából, 2008
A
railjet „szupervonat“ turisztikai promóciója Ausztriában A Magyar Turizmus Zrt.
ausztriai külképviselete nagy hangsúlyt fektet az Osztrák Államvasút
(ÖBB) és a MÁV-Start kísérleti projektjeként Bécs-Budapest és München
között közlekedő railjet „szupervonat” (http://www.railjet.at/)
turisztikai célú promóciójára. Az Európában egyedülálló
railjet-koncepciót az ÖBB dolgozta ki: lényege az emelt színtű
szolgáltatásokkal új – elsősorban üzleti utazó – célcsoport megnyerése,
amely találkozik az MT Zrt. piac-stratégiai célkitűzéseivel is. A
railjeten az első osztály mellett bevezették a prémium osztályt, ahol
az utazás egész ideje alatt többek között ételt-italt szolgálnak fel az
utazóknak. Az MT Zrt. a railjet fedélzeti magazinjaként szolgáló
Bahnmax magazinbanban népszerűsíti a Budapest Winter Invitation
kampányt, valamint a kulturális turizmus éve alkalmából folyamatosan
tájékoztatja a railjet utazóközönségét a kulturális- és turisztikai
ajánlatokról. Az MT Zrt. külképviselete a mai napra tanulmányutat is
szervezett a Rail Tours Austriával közösen az új vonatjárat bevezetése
és népszerűsítésére céljából, amelyet a vasutassztrájk miatt későbbi
időpontra kellett halasztani. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)'![]() ![]() |
|
| Szakmai
kirándulás és infoscreen-kampány az adventi Bécsben A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselőjének kalauzolásában az ÖM Turisztikai Szakállamtitkárságának munkatársai december 13-án szakmai kirándulás keretében ismerkedtek Bécs város adventi turisztikai attrakciójaival és rendezvényeivel. Az egynapos informális látogatás során szó esett az MT Zrt. külképviseletének és a szakállamtitkárság jövő évi kapcsolódó projektjeiről: úgymint az actb '09 beutaztató workshopon a szakállamtitkári részvételről, valamint a TDM rendszer hazai kiépítése során alkalmazható lehetséges ausztriai best practice példákról. A szakállamtitkárság munkatársai a helyszínen „élőben” megtekintették az MT Zrt. – jelenleg folyó forgalomélénkítő kampányának köztéri elemei közül a Bécsben és Grázban közlekedési eszközökön és forgalmas közlekedési csomópontoknál alkalmazott – infoscreen akciót, amelynek kreatívja letölthető a képviselti honlapról. A honlapon meghallgatható továbbá a kampány keretében sugárzott rádióspot, valamint a „magyar sarokban” további információ olvasható forgalomélénkítő akciók további részleteiről: www.ungarn-tourismus.at. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) ![]() |
|
| Osztrák
utazási ügynökök, szakmai partnetek „magyar-képzése“ Ausztriában December 5. és 10. között került megrendezésre Loipersdorfban a 23. Terra Napok elnevezésű workshop, amely keretében a Budapestre és a hazai vidéki wellness szállodákba is utaztató, egyik legnagyobb osztrák touroperátor: a Terra Reisen munkatársainak a továbbképzése valósult meg. A Terra Reisen a TUI Austria Holding tagja, s elsősorban egyéni utak szervezésére, közvetítésére specializálódott. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete a négynapos fórum keretében két turnusban informálta hazánk turisztikai kínáltáról és újdonságokról a közel 300 közép-európai szakmai partnert. Az általános Magyarország előadásokon túl három magyar szállodai szolgáltató képviseltette magát (Danubius Hotels, ROGNER Hotel & Spa Lotus Therme Hévíz, Radisson SAS Birdland Resort & Spa Bük). December első két napján pedig az MT Zrt. ausztriai külképviseletének prezentációjából tájékozódhattak utazási irodák munkatársai a magyarországi turisztikai újdonságokról az osztrák Verkehrsbüro, az Europäische Reiseversicherung és az ausztriai Corps Turistique közös rendezvényén. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| MT
Zrt. forgalomélénkítő kampány-offenzívája Ausztriában: printmédia December elejétől jelentős osztrák lapokban- és magazinokban való hirdetési akciókkal bővült az MT Zrt. ausztriai külképviseletének téli forgalomélénkítő kampánya. A hónap elejétől, valamint az elkövetkezendő hetekben tucatnyi sajtóorgánum tudósít koncentráltan a MT Zrt. és a hazai szolgáltatók összefogásával kialakított kedvezményes szállodai ajánlatokról, amelyek lényege a „Jetzt eine Nacht gratis” szlogennel foglalható össze Ausztriában. Többmilliós olvasótábor találkozhat a magyarországi turisztikai hirdetésekkel és cikkekkel többek között: a Heute, a Kurier, a stájer Kleine Zeitung, a bécsi Bezirkszeitung, az Oberösterreichische Nachrichten, valamint a die Presse hasábjain keresztül. Ez utóbbi külön Magyarország mellékletet jelentetett meg december 5-én. A magazinok közül a közkedvelt Wien live programajánló, valamint a Wienerin, illetve a december 17-től Bécs-Budapest között közlekedő railjet „szupervonat” fedélzeti magazinjaként is szolgáló Bahnmax újság emelhető ki. A promóció egyszerre népszerűsíti a Budapest Winter Invitation (BWI-kampány), valamint a vidéki szállodák forgalomélénkítő akcióit. A hirdetések képi megjelenése számos egyéb reklámhordozón (pl.: on-line-kampány, infosreen közlekedési eszközökön, city light plakátok) keresztül köszön vissza Ausztriában. Az ausztriai képviselet honlapján meghallgatható a kampány keretében sugárzott rádióspot, valamint a „magyar sarokban” további információ olvasható a negyedmilliárd forint hírértékű forgalomélénkítő kampányról: http://www.ungarn-tourismus.at. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| A
Duna Turisztikai Marketingegyesület közgyűlése Belgrádban: magyar
javaslatra fókuszban a kulturális turizmus A Duna Turisztikai Marketingegyesület (Donauwerbung: www.danube-river.org) december 2. és 3. között tartotta közgyűlését Belgrádban. A Donauwerbung az egyik legrégebb óta működő nemzetközi turisztikai szervezet, amely 1970 óta fogja össze a Duna-menti országokat a folyó közös promóciója és minél szélesebb körű turisztikai hasznosítása érdekében. A bécsi központú szervezetnek a Magyar Turizmus Zrt. is tagja, amely az ausztriai külképviseletén keresztül látja el a feladatokat. A Donauwerbung közgyűlésén – az MT Zrt. ausztriai külképviselőjének javaslatára – a 2009-es év kiemelt témájának a kulturális turizmust választották a résztvevő országok képviselői. Ennek köszönhetően a Duna nemzetközi promóciójában jövőre kiemelt szerepet kap a kulturális vonatkozású vonzerők bemutatása, úgymint a világörökségi helyszínek, a folyó mentén található római kori emlékek, valamint az egykori birodalom határára, a limesre emlékezetető látványosságok. A munkacsoport döntése kiválóan erősíti a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi tematikus évét, amelyet a társaság a turisztikai szakma összefogásával a kulturális turizmusnak szentel. A belgrádi közgyűlést kétnapos hajózási- és kerékpáros konferencia követi, ahol a dunai aktív turizmus lehetőségeit vitatják meg a résztvevők. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| A külképviselet bécsi és grázi infosreen kampányának spotja letölthető innen. | |
| Mérsékelt
érdeklődés a szervezett utak iránt a stájer Gegg Reisen házivásárán A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete hazai szolgáltatók bevonásával idén is részt vett Stájerország meghatározó – autóbuszos utázásokra specializálódott – touroperátorának: a Gegg Reisnen-nek (www.gegg-reisen.at) hétvégi házivásárán. A Graz melletti Untermpremstättenben szervezett kétnapos rendezvényen a szervezők várakozásaitól némileg elmarad az érdeklődés, mert a tavalyi évhez képest a vásáron kevesebb érdeklődés mutatkozott a szervezett utazások iránt. Az MT Zrt. országperezentációja után a magyar szolgáltatóknál ugyanakkor jelentősebb igény mutatkozott az egyéni utazással megoldható wellnesz ajánlatok után. A hétvégi vásár- és workshop tanulságaként megállapítható, hogy az osztrákok jövőre sem kívánnak lemondani az utazásokról és a szabadáságolásról, hiszen ez a „mindennapi élet részévé vált”, ugyanakkor előnyben részísítik a rugalmasan alakítható, önálló utazással lebonyolítható, közeli desztinációkba szóló ajánlatokat. A KSH kimutatása szerint a hazánkba érkező osztrák látogatók 99 százaléka közúton érkezik, s alig 1 százalékuk vesz utazási irodát, vagy közvetítőt igénybe. Az MT Zrt. ausztriai külképviselete a téli hónapokban intenzív forgalomélénkítő kampányt folytat az osztrák piacon, amelynek középpontjában a kedvezményes hazai tursiztikai ajánlatok állnak. A kampány egyes részleteiről további információk a külképviselet honlapján: www.ungarn-tourismus.at/sarok. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Széles
kínálati paletta a bécsi Herbst Senioren Messe magyar standján Tíz ország több mint 120 turisztikai kiállítójának részvételével csütörtökön megnyitotta kapuit Bécsben az Őszi Szenior Vásár (Wiener Herbst Senioren Messe: www.wiener-seniorenmesse.at). A Magyar Turizmus Zrt. nemzeti standján 11 hazai szolgáltató kínálja egészségturisztikai és kulturális ajánlatait, amelyeket a négynapos rendezvényen érdeklődők tízezrei tekintenek meg. Az MT Zrt. ausztriai külképviselete képviseleti kategóriájú vásáron most először mutatkozik be az új arculattal. A vásáron a külképviselet munkatársai a látogatók körében felmérést végeznek, hogy a globális pénzügyi nehézségek várhatóan mennyire befolyásolják az idősebb korosztály utazási szokásait. A vásár célközönségét a hazai osztrák vendégforgalmat nagymértékben reprezentáló 45+ korosztály jellemzi, akik elsősorban az egészségtursiztikai ajánlatok és szolgáltatások iránt érdeklődnek. A magyarországi osztrák vendégforgalom háromnegyede szállodákban realizálódik, s ezen belül igen magas, mintegy 40 százalékos a gyógy- és wellness szállodákban regisztrált éjszakák aránya. A legfrisebb KSH kimutatás alapján szeptemberben a hazai szállodákban közel 2 százalékkal nőtt az osztrák vendégéjszakák száma. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) ![]() ![]() |
|
| MT
Zrt. forgalomélénkítő kampány-offenzívája Ausztriában: rádióspot-ok A hét elejétől rádióspot-ok sugárzásával magasabb fordulatszámra kapcsolt az MT Zrt. ausztriai külképviseletének téli forgalomélénkítő kampánya. Mostantól kezdve 2009. február közepéig főműsoridőben napi 4-6 alkalommal hallható az a rádióspot, amely az „UNGARN” szó minden egyes betűjéhez társított kellemes turisztikai témájú asszociáción keresztül hívja fel a figyelmet a hazai szállodák kedvezményes téli ajánlataira. A promóció egyszerre népszerűsíti a Budapest Winter Invitation (BWI-kampány), valamint a vidéki szállodák forgalomélénkítő akcióit. Az MT Zrt. külképviselete médiapartnereknek az országos lefedettségű, napi 2,8 millió (!) hallgatót elérő zenei rádióadót: a HITRADIO Ö3-t, valamint a leghallgatottabb kereskedelmi adót: a KRONEHIT-et választotta (napi 700 ezer ! hallgató). Advent kezdetén a – speciális célcsoportot megszólító – Radio Stephansdom nyereményjáték kíséretében szintén sugározza a hirdetést. A 20 mp-es rádióspot meghallgatható az MT Zrt. ausztriai képviselet honlapján, innen: http://www.ungarn-tourismus.at/warumungarn_ungarnspot.htm. Az MT Zrt. a téli hónapokban mintegy negyedmilliárd forint hírértékű forgalomélénkítő kampányt bonyolít le a szomszédos Ausztriában, amelyről a képviselet folyamatosan beszámol majd. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Egyedülálló
direktmarketing Ausztriában: középpontban az MT Zrt. piacspecifikus
kiadványa Az MT Zrt. ausztriai külképviselete új módszerrel terjeszti és népszerűsíti katalógusait, valamint a hazai szolgáltatók ajánlatait. A célzott marketing területén az alleProspekte.at cég a világon egyedülállóan új eljárást dolgozott ki Ausztriában a prospektusok, ajánlati katalógusok stb. megbízható és hatékony célbajuttatására. A tematikusan katalogizált ajánlatok iránt érdeklődő felhasználók on-line formában közvetlenül és ingyenesen válogathatják össze a számukra érdekes prospektusokat, brossúrákat, amelyekhez a rendeléstől számított pár nap múlva postai úton jutnak hozzá. A szolgáltatás a felhasználóknak ingyenes, mert a költségeket a kiadványok készítői fizetik meg, akik élvezik a meddőszórást elkerülő direkt kommunikációs csatorna előnyeit. Idén novembertől a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete is belistáztatta hazánk turisztikai kínálatát bemutató országspecifikus kiadványát az www.alleprospekte.at portálra, s lehetőséget biztosított hazai szolgáltatóknak, hogy speciális ajánlatot tartalmazó flyerüket elhelyezzék abban a csomagban, amelyet az MT Zrt. kiadványának megrendelésekor a megrendelő postán megkap. Az MT Zrt. az elkövetkezendő hónapokban mintegy 250-300 millió forint hírértékű forgalomélénkítő kampányt bonyolít le a szomszédos Ausztriában. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Bizakodó
hangulat az Erste Bank bécsi Utazási Vásárán A korábbi évekhez képest nagyobb érdeklődés és vendégforgalom jellmezte az Erste Bank Bécsben megrendezésre kerülő Utazási Vásárát (Reisemesse), ahol a magyar turisztikai kínálat- és a forgalomélénkítő kampány újdonságait az MT Zrt. ausztriai külképvislete prezentálta a közel 3.500 látogató számára. A nagyközönségi vásáron a külképviselet munkatársai által végzett nem reprezentatív felmérés szerint az utazás iránt érdeklődő osztrákok – a globális pénzügyi nehézségek ellenére – jövőre sem kívánnak lemondani az utazásokról és a szabadáságolásról, hiszen ez a „mindennapi élet részévé vált.” Magyar kezdeményezésre ugyancsak a napokban került sor az Ausztriába akkredidált turisztikai külképviselők tanácskozására, ahol a pénzügyi válság turisztikai piacra gyakorolt várható hatásait elemezték. A találkozó megállapításai a „helyzet komoly, de krízis nincs” mondattal foglalhatóak össze leginkább, s a szakemberek várakozásai szerint a szomszédos desztinációkba történő rövidebb szabadságolások lesznek a közeljövőben nepszerűek az osztrák utazók körében. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)
|
|
| Jelentkezési
lehetőség a 2009-es ausztriai vásárokra A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete jelentkezési lehetőséget hirdet a következő képviseleti vásárokra: Tourist Linz 2009. január 30. - február 2; Ferien 50+ Graz 2009. február 7-8; Salzburg Ferien 2009. február 20-22; Freizeit Klagenfurt 2009. április 16-19. A salzburgi Ferien esetében a jelentkezés informátorral 300.000 Ft+áfa / pult, prospektussal 60.000 Ft+áfa. A többi három vásár esetében informátorral 200.000 Ft+áfa/pult, prospektussal 60.000 Ft+áfa. A jeletkezéseket érkezési sorrendben tudjuk fogadni. További információ: Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletén Szebellédy Mártánál. Tel: +43-1-585-20-1214, e-mail: szebelledy@ungarn-tourismus.at |
|
| Budapest, hid kelet és
nyugat között A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete szeptemberben hazánk kulturális- és turisztikai kínálatának népszerűsítése keretében a Szépművészeti Múzeummal tanulmányutat szervezett a legjelentősebb osztrák napilapok újságírói számára. A félmilliós példányszámú Kurier szombati melléklete, a Freizeit 9 oldalas cikkben méltatja Budapest, “a szomorú szépség” nagyszerű építészetét és élénk kulturális életét. Az ausztriai kulturális kampányokról további információ a külképviselet honlapjáról tölthető le: (http://www.ungarn-tourismus.at/sarok). A cikk másolata megrendelhető az info@ungarn-tourismus.at cimen (Magyar Turizmus Zrt., Bécs).
|
|
| Nagyszabású
turisztikai prezentáció és fogadás Bécsben A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete október 8-án a Bécsi Magyar Nagykövetség helyiségeiben ünnepélyes rendezvényt tartott kiemelt partnerei számára, ahol az osztrák turisztiaki szakma jeles képviselői mellett a szaksajtó is nagyszámban képviseltette megát. Az eseményen megjelent közel 150 vendéget dr. Horváth István nagykövet, dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkár és dr. Niklai Ákos, az MT Zrt tanácsának elnöke üdvözölte. A rendezvény lehetőséget biztosított a bécsi magyar turisztikai képviseletet éveken keresztül vezető Kleininger Pál szakmai közönség előtti, ünnepélyes elbúcsúztatására és az új, – júniustól hivatalban lévő – külképviseletvezető, Kovács Balázs bemutatására. A képviselet új vezetője a rendezvény keretében átfogó ismertetőt adott a külképviselet stratégiai céljairól, valamint arról a kínálatról, amelyet a magyar turisztikai ágazat a következő szezonban megújult arculattal prezentál az osztrák piacon. Az eseményen, amely kitűnő lehetőséget kínált a szakmai megbeszélésekhez, a vendégek magyaros zenei aláfestés mellett hazai ételekülönlegességeket és italokat kóstolhattak meg. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) ![]() |
|
| Kulturális ajánlatok intenzív
kampánya Ausztriában Október elejétől egy hónap hosszan láthatóak a bécsi köztereken a Magyar Turizmus Zrt. és a Művészetek Palotájának közös plakátjai, amelyek jövő évi zenei kulturális ajánlatokat hirdetnek. Az akció része annak a több hónapos „promóciós offenzívának”, amelyet az MT Zrt. ausztriai külképvislete a nyár végén kezdett hazánk kulturális jellegű turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében. A jelenlegi akció a klasszikus zenerajongó, „kultúrafogyasztó” bécsi közönséget célozza meg, még időben felhívva a figyelmet az újévi Haydn-konzertre, valamint a jövő nyári Wagner-napokra. A mintegy 500 köztéri reklámhordozóból álló plakátkampány egyszerre szolgálja a 2009-es Kulturális Turizmus Év felvezetését Ausztriában, valamint népszerűsíti a budapesti kulturális és turisztikai kínálatot. Az osztrák turisták motiváviós listáján meghatározó jelentőségű a kulturális indíttatás, így e szegmensben jelentős növekedési tartalék rejlik. A KSH legfrisebb eredményei alapján a nyár utolsó hónapjában kiemelkedően jó osztrák vendégforgalmat könyvelhettek el a hazai szállodák, ahol az Ausztriából érkező vendégek száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakaszám pedig 8 százalékot meghaladóan nőtt. További aktuális ausztriai kampányokról, felhívásokról, valamint a külképviselet munkatervéről az alábbi elérhetőségen lehet tájékozódni: (http://www.ungarn-tourismus.at/sarok). (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)
|
|
| Megkezdődöt Ausztriában a „Magyarország
reggelire” kampány: a KRONEHIT Rádió és az MT Zrt. osztrák képviselet
közös forgalomélénkítő akciója A KRONEHIT Ausztria leghallgatottabb kereskedelmi rádiója (napi 700 ezer ! hallgató), együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt. osztrák külképviseletével 2008. szeptember 29. és október 10. között „autós reggeli” (Staufrühstück) akciót szervezett Bécsben és Alsó-Ausztria nagyvárosaiban. Az akció keretében forgalmas közlekedési csomópontokban a várakozó autósok számára 10 ezer darab ajándékcsomag kerül szétosztásra, amely a szponzorok reggeli frissítőit és ajándékait tartalmazza (pl: gyümölcsnektár, müzliszelet, napilap), valamint elhelyezésre került még 4 hazai szállodai szolgáltató speciális ajánlatát tartalmazó flyere is. A közkedvelt kéthetes akció időtartalma alatt 132 rádiós spot harangozza be az eseményt, amely nyomonkövethető a www.kronehit.at honlapon is. Az MT Zrt. országlogó és a külképviseleti honlapcím mind az ajándékcsomagon, mind pedig a KRONEHIT honlapon megtalálható. További aktuális ausztriai kampányokról és felhívásokról az az alábbi elérhetőségen lehet tájékozódni: (Magyar sarok). (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)
|
|
| Komoly
érdeklődés a Grazi Őszi Vásár magyar befektetési fórumán A Grazi Őszi Vásárhoz kapcsolódva az MT Zrt. ausztriai külképviselete – együttműködésben a Magyar Nagykövetséggel, az ITDH-val, a Stájer Gazdasági Kamara partnereivel, valamint a grazi konzulátussal – nagyszabású befektetői fórum keretében prezentálta hazánk turisztikai kínálatát. A közel 300, komoly érdeklődést mutató osztrák üzletember a Magyar Nap során számos érdekes prezentációt hallgathatott meg hazai befektetési lehetőségekről: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtikárának előadásából elsőkézből informálódhattak aktuális gazdasági kérdésekben. Az élénk pódimbeszélgetéssel záródó fórumot magyar gasztronómiai est követte. Az esemény része volt az MT Zrt. ausztriai külképviselete által szeptember hónapban tartott magyar napok- és hetek sorozatnak, ahol az ország turisztikai és kulturális kínálatának a bemutatására helyeződött a hangsúly. Aktuális ausztriai kampányokról és felhívásokból további információ elérhető a külképviselet honlapjáról innen: (http://www.ungarn-tourismus.at/sarok/). (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)
|
|
| felhívás Forradalmian új módszer szolgáltatásának megismertetésére Ausztriában: csatlakozási lehetőség az alleProspekte.at és az MT Zrt. osztrák képviselet forgalomélénkítő akciójához A célzott marketing területén az alleProspekte.at cég a világon egyedülállóan új módszert dolgozott ki Ausztriában a prospektusok, ajánlati katalógusok stb. megbízható és hatékony célbajuttatására. A tematikusan katalogizált ajánlatok iránt érdeklődő felhasználók on-line formában közvetlenül és ingyenesen válogathatják össze a számukra érdekes prospektusokat, brossúrákat, amelyekhez a rendeléstől számított pár nap múlva postai úton jutnak hozzá. A szolgáltatás a felhasználóknak ingyenes, mert a költségeket a kiadványok készítői fizetik meg, akik élvezik a meddőszórást elkerülő direkt kommunikációs csatorna előnyeit. Idén novembertől a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete is belistáztatja hazánk turisztikai kínálatát bemutató országspecifikus kiadványát az www.alleprospekte.at portálra, s lehetőséget biztosít 5 hazai szolgáltatónak, hogy speciális ajánlatát tartalmzó max. 20 gramm súlyú flyere elhelyezésre kerüljön abba a csomagba, amelyet az MT Zrt. kiadványának megrendelésekor a megrendelő postán megkap. A három hónapig (nov; dec; jan.) tartó akció során 1.000 darab online megrendelés tűnik a tapasztalatok alapján reálisnak. A szolgáltatói ajánlatokat tartalmazó flyereket 1.000 példányban szükséges elkészíteni, amelyeket összegyűjtve az MT Zrt. ausztriai külképviselete juttat el a terjesztést végző cég felé. Az akcióban való részvételre jelentkezés céges megrendelővel az MT Zrt. osztrák külképviseletén lehetséges. A jelentkezéseket érkezési sorrendben tudják fogadni. Részvételi díj, amely tartalmazza a flyer elhelyezését az ajánlati katalógus mellett, azok rendelések alapján történő postázását, valamint belistázását: 85.000 forint +áfa. További információ: +43 1 585 20 12 14-es külképviseleti telefonon. A szolgáltatók egyenként 1.000 darab flyer-ét legkésőbb 2008. október 22-ig kérjük a bécsi külképviseltre leszállítani. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Budapest
szecessziós arca rangos osztrák lapokban A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete szeptember hónapban Alsó-Ausztriában, Bécsben és Stájerországban magyar napok, illetve magyar hónap keretében népszerűsíti hazánk kulturális- és turisztikai kínálatát. A Szépművészeti Múzeummal közös plakátkampány kiegészítéseként a külképviselet a szecesszió jegyében a Four Seasons Gresham Palace szálloda támogatásával tanulmányutat szervezett a – legjelentősebb osztrák napilapok között számontartott – Der Standard, Die Presse és Kurier újságírói számára. A közel félmilliós példányszámű Kurier vasárnapi számában programajánlóval kiegészítve mutatta be olvasóinak a teljesen egyedi szecessziós látnivalókkal csábító és büszkélkedő Budapestet. Az ausztriai kulturális kampányokról további információ a külképviselet honlapjáról tölethető le innen: (Magyar sarok). (Magyar Turizmus Zrt., Bécs)
|
|
| Felhívás
Csatlakozási lehetőség az MT Zrt. ausztriai külképviselet őszi on-line kampányához Az MT Zrt. ausztriai külképviselete október és november hónapban forgalomélénkítő on-line kampányt indít a www.ungarn-tourismus.at képviseleti honlapon, valamint az osztrák autóklub www.oeamtc.at honlapján, amelyhez hazai turisztikai szolgáltatók jelentkezését várják. Jelentkezni saját logóval és webcímmel lehet, melyek a képviseleti honlap nyitólapján figyelemfelkeltő banner alatt kerülnek elhelyezésre. A két őszi hónap alatt kétszázezer látogató várható a honlapon! Az akció időtartalma alatt egy hétig a bannert az osztrák autóklub is "átlinkeli" honlapja utazási rovatának nyitólapjára, ahol további ötvenezres látogatókontaktus garantálható. A kéthónapos őszi forgalomélénkítő akcióban való részvételi díj: 40.000 Ft+áfa. Jelentkezés és további információ: MT Zrt. Bécs, Tel: +43 1 585 20 12 14; e-mail: szebelledy@ungarn-tourismus.at. Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 23. A képviselet összesen 6 jelentkezőt tud fogadni érkezési sorrendben! (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Felhívás
Részvételi lehetőség ausztriai MICE közvetítő cég ajánlati katalógusában Az Erlebnis Österreich az osztrák és a délnémet piac évek óta sikeres MICE közvetítő cége, amely 2009-től a közép-kelet-Európai piacokra is kiterjeszti tevékenységét. Katalógusából évente 15.000 példányt ad ki, s ezúttal magyar konferencia helyszínekkel, valamint 4-, 5 csillagos MICE hotelekkel kívánja kínálatát bővíteni. A kiadványt számos osztrák és német kiállításon terjesztik, valamint a saját workshop-jaikon, weboldalukon és direkt mailek formájában promótálják. A magyar szolgáltatók számára a katalógusban való részvétel ára: 1.450 euró + áfa. Megjelenés a cég weboldalán (www.truevenue.com) további 150 euró + áfa. Jelentkezés közvetlenül: Mag. (FH) Sabrina Hochradl-nál, email: s.hochradl@erlebnisoesterreich.at, tel: +43-662-62 78 78-3. További kérdések esetén az MT Zrt. ausztriai képviselete is szívesen áll rendelkezésre. Tel: +43-1-585-20-1214. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs) |
|
| Légiközlekedési
szimpózium Bécsben: AUA privatizáció, Air Union csőd Különös, várakozással teli hangulat jellemzte a Bécsben megrendezett 7. Légiközlekedési Szimpóziumot, amely az ágazat képviselőinek egyik legrangosabb fóruma. A kiemelt sajtóérdeklődés mellett folytatott kerekasztalbeszélgetésen részt vett mind az AUA, mind pedig a Lufthansa igazgató tanácsának elnöke, akik csak általánosságban voltak hajlandóak az osztrák légitársaság privatizációjának lehetséges kimeneteléről beszélni. Magyar szempontból az Air Union üzemeltetési igazgatójának, Gustav Baldauf úrnak az előadása érdemel említést, aki gyakorlatilag elismerte a társaság csődjét, s a megoldást az orosz légiközlekedési konszern teljesen új alapokon való átszervezésében látja, amelyben az állami részvétel a korábbihoz képest minden bizonnyal erősödni fog. A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselőjével folytatott megbeszélésen az Air Union igazgatója jelezte, hogy a Malévot az orosz befektetők a légitársaság híd-szerepe miatt továbbra is stratégiai fontosságúnak tartják. A rendezvényen az osztrák Közlekedési Minisztérium államtitkára előadásában bemutatta a légiközlekedés 2020-ig szóló stratégiáját, amely elérhető innen: http://www.bmvit.gv.at/innovation/luftfahrt/index.html. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Magyar
kulturális hónap Ausztriában (Bécs, Grác, Gmünd) A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete szeptemberben folytatja a hazai kulturális programok és a gasztronómiai kínálatunk népszerűsítését Ausztriában. A legjobb osztrák éttermeket tömörítő BÖG szövetség (www.boeg.at) tagjai közé tartozó patináns bécsi Bürgerhof kávéház- és étterem (www.buergerhof.at) egész szeptemberben az MT Zrt. külképviseletével együttműködésben magyaros étel-ital kínálattal népszerűsíti a magyar konyhát, miközben a vendégek átfogó képet kaphatnak hazai kulturális és turisztikai attrakciókról is. A hónap végén a gráci vásárhoz kapcsolódva szervez magyar napot és országprezentációt a turisztikai külképviselet a magyar nagykövetséggel és az ITDH-val közösen. Az alsó-ausztriai Gmündben a Collegium Hungaricum és a tartományi kormány által is támogatott "Komédiás Ősz" programsorozatot az MT Zrt. a jövő évi Kul-Turizmus tematikus év népszerűsítésére használja fel. A hungarikumok és a magyar gasztrokultúra értékinek mind szélesebb körben való elismertetése érdekében a közelmúltban az osztrák képviselet többnapos tanulmányutat szervezett a bécsi F&B managerek klubja- és gasztromómiai szakértők részére. További információ elérhető a külképviselet honlapjáról innen: (Magyar sarok). (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Budapest
a világ Top 10 desztinációja között A British Travel Awards augusztusban indított kampányában Budapestet a 10 legnépszerűbb "city break" város között jelöli. Budapest, a világviszonylatban is nívós top 10-es listán olyan városok mellett érdemelte ki a jelöltséget, mint New York, Párizs, Barcelona vagy London, Közép-Kelet Európából pedig csak Prága szerepel még a jelöltek között. A szavazást számos weboldalon tették közzé, így minden brit állampolgár szerepet kaphat a végeredmény kialakításában. A BTA-nak köszönhetően a lista máris nyilvános olyan médiumok internetes felületein, mint a The Sunday Times, a The Sunday Sun, a Tripadvisor, a TravelMole, vagy a Sky Travel Tv, amely önmagában is nagy hírverést jelent Budapestnek. A turisták mellett elérnek döntéshozó brit turisztikai szakembereket is, de a szavazást a BTH is ösztönzi majd az angol nyelvű honlapján elhelyezett banner segítségével. A szavazás szeptember 30-ig tart, az ünnepélyes átadásra pedig november 6-án, Londonban kerül sor. |
|
| A
nagyszabású budapesti Hodler-kiállítás plakátkampánya Bécsben Szeptember elsejétől egy hónapon keresztül láthatóak Bécs utcáin és a Ringen a budapesti Szépművészeti Múzeum hamarosan nyíló "Ferdinand Hodler: Egy szimbolista látomás" című kiállítására invitáló tetszetős plakátok. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Turizmus Zrt. közös finanszírozású kampánya elsősorban a kultúrafogysztó bécsi közönséget célozza meg az európai szecesszió egyik meghatározó személyiségéről rendezett kiállítással, amelyhez hasonló teljességű bemutatót külföldi művész életéből még soha nem rendeztek Magyarországon. A kiállítás 120 darab - köztük néhány kifejezetten erre az alkalomra restaurált - festményt, valamint közel 40 grafikát mutat be a legjelentősebb svájci múzeumok és magángyűjtők gyűjteményéből. Az MT Zrt. ausztriai külképviselete "Szecessziós Budapest" témában külön tanulmányutat is szervez a Hodler-kiállítás jövő heti megnyitása alkalmából. A jelenlegi bécsi kulturális plakátkampányt októberben újabb követi majd az osztrák fővárosban, amely egyszerre népszerűsíti a Művészetek Palotájának programjait és a Haydn-emlékévet, valamint a Budapest Winter Invasion akciót. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs)
|
|
| Részvételi
lehetőség az ausztriai Herbst Senioren Messe-n A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete részvételi lehetőséget hirdet a 2008. november 13-17. között megrendezésre kerülő bécsi Herbst Senioren Messe magyar nemzeti standján. Részvételi díj informátorral: 300.000 Ft+áfa, prospektussal: 50.000 Ft+áfa. Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 31. További információ: MT Zrt. Bécs, tel: +43-1-585-20-1214 vagy szebelledy@ungarn-tourismus.at. |
|
| Részvételi
lehetőség az ausztriai Gegg Reisebüro Workshopján Az MT Zrt. ausztriai külképviselete 2 kiállító számára részvételi lehetőséget hirdet a Gegg Reisebüro workshopján a képviselet standján való kiállításra és prezentációra. A rendezvény 2008. november 22-23-án kerül megrendezésre Unterpremstättenben, ahová megközelítóleg 10.000 nagyközönségi érdeklődőt várnak. Részvételi díj: 150.000 Ft+áfa. Jelentkezési határidő: 2008. október 1. A jelentkezéseket érkezési sorrandben tudják fogadni. További információ: +43-1-585-20-1214 vagy szebelledy@ungarn-tourismus.at |
|
| Ausztriai
F&B managerek és gasztronómiai szakemberek Magyarországon A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete a Kul-turizmus 2009 tematikus év során kiemelt figyelmet kíván fordítani hazánk gasztronómiai kultúrájának és a hungarikumok népszerűsítésére. E célkítűzés megvalósítása érdekében a gasztronómiai managereket és szakértőket tömörítő bécsi F&B managerek klubjának tagjai (www.f-b-manager.com) és az osztrák szaksajtó képviselője háromnapos magyarországi tartózkodás keretében mélyítették el szakmai kapcsolataikat és ismereteiket. Az MT Zrt. külképviseletének szervezéseben megvalósult tanulmányúton többek között hévizi, büki és budapesti 5 csillagos szállodák kínálatával, a badacsonyi borvidékkel, az Agárdi és a Zwack pálinkafőzdék remekeivel, valamint a Gerbeaud cukrászda, a Törley pincészet tevékenységével ismerkedtek meg behatóan. A tanulmányúton a delegáció résztvevői megbeszélést folytattak a hazai gasztronómiai élet több vezető személyiségével. Az osztrák utazók szokásairól készült felmérés szerint a motivációs tényezők között meghatározó - 8 százalékos - részesedést jelent a kifejezetten kulturális tartalmú indíttatás. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) ![]() |
|
| Magyar
hetek az alsó-ausztriai Gmündben: fókuszban a kultúra Az alsó-ausztriai Gmünd (www.gmuend.at) idén ünnepli fennállásának 800 éves évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából számos kulturális program kerül megrendezésre az önmagát „határtalan sokszínűség“-ével hirdető településen és környékén. A „Komédiás Ősz“ (http://www.komoedienherbstniederoesterreich.at/) keretében idén ősszel egyhónapos magyar rendezvénysorozat veszi kezdetét: a szekszárdi német nyelvű színház vendégszereplésében Molnár Ferenc Ördögök című darabja kerül bemutatásra. A Collegium Hungaricum és az alsó-ausztriai tartományi kormány által is támogatott programsorozatot a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete a jövő évi Kul-turizmus 2009. tematikus év népszerűsítésére használja fel. Az elmúlt pénteken, Nagyboldogasszony napján a külképviselt a Gmündben rendezett folklór- és gasztronómiai elemekkel fűszerezett „Mulatschag“ alkalmából prezentálta hazánk kulturális- turisztikai kínálatát. A tartományi kormány által is népszerűsített magyar kulturális napokat, s azok eseményeit jelentős médiaérdeklődés kíséri majd az ősz folyamán is. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Dübörög
a Sziget az osztrák sajtóban Az MT Zrt. ausztriai képviseletének egyik főbb törekvése, hogy a fiatalabb korosztály körében is népszerűvé tegye Magyarországot, mint turisztikai desztinációt. Erre kitünő lehetőséget adnak az olyan könnyűzenei programok, mint a Volt Fesztival, a Balaton Sound, vagy éppen a most kezdődő Sziget Fesztivál. A programok promóciója egyben országmarketing is, amely a fiatalos, „trendi életérzést“ közvetíti külföldön hazánkról. Az MT Zrt. külképvisletének közreműködésével éppen a Sziget kezdetére időzítve jelent meg egy egészoldalas kedvcsináló beszámoló és ajánló a félmilliós olvasótáborral rendelkező OÖ Nachrichten napilapban. A lap tudósítója egy korábbi study tour tapasztalatai alapján állítja: a „Sziget Fesztivál jóval több, mint a Európa legnagyobb zenei rendezvénye“, aki die látogat az egyfajta életérzésbe kóstol bele. Az idei évben megközelítőleg 40 ezer külföldit várnak a Szigetre, akik közül az osztrákok részaránya 10-15 százalékra becsülhető. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) ![]() |
|
Elkészült
az MT Zrt. ausztriai képviseletének új ajánlati katalógusa Tízezer
példányban készült el az MT Zrt. ausztriai képviseletének új arculati
elemekkel illusztrált ajánlati katalógusa, amely tematikus bontásban
tartalmazza a Magyarországot programozó, mintegy 300 jelentősebb
osztrák utazási iroda listáját. A Kul-turizmus Éve 2009.
előkészítéseként a termékalapú katalógusban önálló rovat hívja fel a
figyelmet a magyarországi kulturális programcsomagokat ajánló osztrák
utazási irodákra. A katalógus mostantól ott lesz a Magyar Turizmus Zrt.
osztrák külképviseletének valemennyi központi- és képviseleti vásárán,
valamint az Ausztriában szervezett rendezvényein, illetve azokon a
terjesztési helyeken, ahol hazánk turisztikai ajánlatai iránt
potenciális érdelkődésre lehet számítani. A kiadvány 19 szakmai partner
összefogásával és támogatásával valósult meg. A Magyarországra utazni
szándékozó osztrákok körében igen népszerű katalógus online formában is
elérhető a képviselet honlapjáról: http://www.ungarn-tourismus.at/veranstalter.htm.(Magyar
Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Magyarországi
nyaralás osztrák szemmel az ORF programajánló műsorán Turisztikai főszezonban, augusztus közepén kerül adásba az ORF2 Sommerzeit című műsorának (http://tv.orf.at/sommerzeit/) az a Magyarországról szóló összeállítása, amely a hazánkban nyaraló, illetve Magyarországon élő osztrákok szemszögéből mutatja be az ország turisztikai kínálatát. A színes, programajánló műsorban az ORF riporterei helyszíni felvételeken és tudósításokon keresztül elsősorban a nyugat-magyarországi wellness kínálatot tárják fel, a Balaton környéki szórakozási lehetőségekhez adnak tippeket, illetve megrajzolják Budapest portréját osztrák nézőpontból. A turisztikai főszezonban utazási kedvcsinálóként is felérő, népszerű műsor elkészültét a Magyar Turizmus Zrt. szakmai információkkal segítette. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) ![]() |
|
| Magyar
javaslatra jövőre a Duna Turisztikai Marketingegyesület is a
kulturális turizmust állítja fókuszba A Duna Turisztikai Marketingegyesület (Donauwerbung: www.danube-river.org) az egyik legrégebb óta működő nemzetközi turisztikai szervezet, amely 1970 óta fogja össze a Duna-menti országokat a folyó közös promóciója és minél szélesebb körű turisztikai hasznosítása érdekében. A bécsi központú szervezetnek a Magyar Turizmus Zrt. is tagja, amely az ausztriai külképviseletén keresztül látja el a feladatokat. A Donauwerbung munkacsoportjának legutóbbi ülésén – magyar javaslatra – a 2009-es év kiemelt témájának a kulturális turizmust választották a résztvevő országok képviselői. Ennek köszönhetően a Duna nemzetközi promóciójában jövőre kiemelt szerepet kap a kulturális vonatkozású vonzerők bemutatása, úgymint a világörökségi helyszínek, a folyó mentén található római kori emlékek, valamint az egykori birodalom határára, a limesre emlékezetető látványosságok. A munkacsoport döntése kiválóan erősíti a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi tematikus évét, amelyet a társaság a turisztikai szakma összefogásával a kulturális turizmusnak szentel. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs)
|
|
| Magyország
Mini-Európa: átfogó elemzés a hazai turisztikai piacról az osztrák
sajtóban „Mini-Európa a szomszédságban“ címmel jelent meg átfogó elemzés az üzleti döntéshozók és véleményformálók által olvasott, közkedvelt ausztriai napilapban, a Medianet-ben. A 65 ezer példányban megjelenő gazdasági lap hazánkat, mint az osztrákok körében az ötödik legnépszerűbb turisztikai célországot mutatja be, amelynek fő vonzereje a kulturális sokszínűségben és a földrajzi közelségben rejlik. Az MT Zrt. ausztriai külképviseletének vezetőjével, Kovács Balázzsal készült interjú részletesen kitér az osztrák-magyar turisztikai mérleg anomáliáira, valamint bemutatja azokat az eurómilliárdokban mérhető legújabb hazai fejlesztéseket, amelyek a jövőben méltán lehetnek népszerűek az osztrák vendégek körében. A cikk fő üzenete: a 2009-es kulturális tematikus év, valamint Pécs 2010-es EU kulturális fővárosi címe egyaránt alkalmas eszköz a Magyarországról Ausztriában kialakult kép újrapozícionálására, s a vonzó turisztikai imázs további erősítéséhez. Magyarország: Mini-Európa, ahol egy helyen megtalálható sokminden, ami Európában máshol csak szétszórva létezik. A cikket tartalmazó melléklet letölthető innen: http://www.medianet.at/network/upload/NLdest20080704.pdf. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Növekvő
érdeklődés az osztrákok részéről Észak-Magyarország iránt is A Magyar Turizmus Zrt. osztrák képviselete stratégiai feladatának tartja, hogy hazánkban járva minél több osztrák vendég látogasson el a “Dunától keletre”, illetve Ausztria nyugati tartományaiból is egyre több vendéget csalogassunk Magyarországra. Ennek érdekében egymást érik a régióba szervezett tanulmányutak. Az említett kettős célt szolgálta például a Tirol am Sonntag 55 ezres példányszámú napilap újságírójának study-tourja is az észak-magyarországi régióban. A napilap nemrég terjedelmes összeállítást közölt arról a “kétfajta folyadékról,” amely az északi regiót vonzóvá teszi a turisták számára, nevezetesen: a termálvizekről és az egri bikavérről. Az Észak-Magyarországról szóló cikk túlmutat a megszokott kliséken, kiemeli Miskolc arculatváltását, bemutatja a környező üdülési lehetőségeket Tapolcán és Lillafüreden, megemlítve a kulturális vonzerőket és a kocsonyafesztivál különlegességét. A szerző elkalauzolja a tiroli olvasókat Egerbe, a bikavér hazájába is. A cikk másolát a külképviselet szívesen elküldi az érdeklődőknek. Az erre vonatkozó igényt, kérjük az oszter@ungarn-tourismus.at címen jelezni. (Magyar Turizmus Zrt, Bécs). |
|
| Rövidfilmek
osztrák utazóknak a nyári Budapestről: turistacsalogató összeállítás a
www.55plus-magazin.net
portálon A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete által szervezett sikeres study-toura eredményeként számos érdekesen egyedi rövidfilm ajánlja a nyári Duna-parti fővárost, Budapestet az osztrák üdülni és kikapcsolódni vágyok számára. Az ausztriai senior korosztály körében méltán népszerű on-line életmódmagazin tudósítói részletes videófilmes és fényképes összeállításokban számolnak be a magyar főváros nyári kulturális, gasztronómiai, sportolási és kirándulási, valamint vásárlási lehetőségeiről. Budapest nyáron is páratlan élmény, ahol mindenki megtalálja a maga számítását. Az összeállítás közvetlenül elérhető az on-line magazin (www.55plus-magazin.net) nyitólapjáról, amelyet havonta 130 ezer célcsoportba tartozó látogató keres fel. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Sikeres
együttműködés a Klösterreich Kulturális Egyesülettel A Magyar Turizmus Zrt. osztrák külképviselete kiemelt figyelmet fordít a kulturális és vallási témán alapuló turizmus Ausztria és Magyarország közötti előmozdítására. Idén tavasszal osztrák újságírók és kolostorok egyházi képviselői számára rendezett dunántúli tanulmányút eredményességének, valamint a Klösterreich Kulturális Egyesülettel való jó kapcsolatnak köszönhetően mostantól magyar nyelvű idegenvezetéssel is várja látogatóit a Gráctól 15 km-re lévő Reini Apátság (http://www.stift-rein.at/magyar/idegenvezetes). A Zirci Cisztercita Apátság Pannonhalma mellett ez évben lett tagja a Klösterreich nemzetközi egyesületnek, amelynek kulturális és egészségturisztikai ajánlatait egyre több vendég veszi igénybe. Az egyesület ugyancsak elkezdte a magyar nyelvű tartalomszolgáltatást honlapján: http://www.kloesterreich.at.(Magyar Turizmus Zrt; Bécs) |
|
| „Puszta-romantika
és természetközeli vakáció a Tisza-tónál“ Nagy az érdeklődés az osztrákok részéröl a Tisza-tó és a Hortobágy iránt Az Osztrák Camping Club hivatalos clubmagazinjának, a Campung Revuenek a július-augusztusi száma már a cimoldalon csalogatja az osztrákokat Magyarországra. Az Észak-Alföldről és a Tisza tóról szóló négyoldalas cikk túlmutat a kliséken, kiemeli az alföldi termál fürdőket, a természetvédelmet, az új négycsillagos Hotel Balneumot, a campingeket, felhívja a figyelmet a mindenképpen megtekintendő látnivalókra. A cikk írója az MT. Zrt bécsi képviselete, a Tisza tavi és az Észak-Alföldi RMI szervezésében május 22-25-ig study tourán vett részt a Tisza tónál és a Hortobágyon. A cikk másolatát szívesen elküldjük az érdeklődőknek, kérésüket kérjük az oszter@ungarn-tourismus.at cimre küldeni. |
|
| Európai
Utazási Jogfórum Bécsben (2008. július 3-4.) A bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Turizmus Intézetének szervezésében először kerül olyan konferencia megrendezésére, amely jogi szempontból veszi gorcső alá a turizmust érintő Európai Uniós intézkedések teljes tárházat, valamint azok hatásait, s a közeljövőben várható változásokat. A kétnapos fórumon neves EU-jog szakértők 15 prezentáció és kerekasztalbeszélgetés keretében tekintenek át olyan aktuális kérdéseket, mint az utazási csomagirányelv-, a légiutasjogok változásai, valamint az utazásszervezők felelősségének szabályozása az egységes belső piacon. A fórum részletes programja, az előadok listája és a jelentkezési lap elérhető a www.reiserechtsforum.eu címen. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Hazai
MICE- és golfkínálat prezentációja Ausztriában Az elmúlt hétvégén az alsó-ausztriai Schlosshof (http://www.schlosshof.at/) impozáns barokk kastélyában rendezett nagyszabású fogadáson népszerűsítette az MT Zrt. osztrák képviselete a hazai MICE- és golfkínálatot. A Raiffeisen Landesbank Niederösterreich/Wien 600 kiemelt partnere kapott meghívást arra a rendezvényre, ahol – a befektetési szempontból jelentős V4 országcsoportból – Magyarország mellett még Csehország és Szlovákia mutatkozott be turisztikai kínálatával. A magyar standon a Balaton Borgaléria által kiválasztott és ajánlott borok kóstolására is nyílt lehetőség, amely attrakció igen népszerűvé tette a hazánkat szimbolizáló sátrat. A fogadást záró gálavacsorán négy nemzet konyhájának jelegzetességei kerültek tálalásra: a magyar gasztronómiai különlegességet a Gerbeaud Ház konyhafőnöke mutatta be. Az elmúlt hónapban második alkalommal kerül sor véleményformáló üzleti körökben a golf- és MICE kínálatunk prezentálására Ausztriában, ahol igen népszerű sport a golf, több mint 100.000 klubtagot tartanak nyilván. A kelet-ausztriai MICE és Incentive piac komoly potenciális lehetőséget jelent a közeli hazai szolgáltatók számára is, ugyanis az osztrák vállalatok többsége ma még Ausztriában szervezi rendezvényeit, előnybe részesítve a közeli célpontokat és szolgáltatásokat. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs)
|
|
Többórás
Magyarország összeállítás az ORF-Radio Wien műsoraiban![]() A turisztikai főszezon elejére időzítve az osztrák fővárosban és vonzáskörzetében hallgatott, igen népszerű ORF-Radio Wien több műsorában is foglalkozott, illetve foglalkozik Magyarországgal, mint turisztikai célországgal. Az elmúlt szombaton a „Centropa“ nevű műsor keretében a Magyar Turizmus Zrt. osztrák külképviselőjével, Kovács Balázzsal készült interjú a hallgatók számára ajánlott nyugat-magyarországi turisztikai attrakciókról, s a régió aktuális nyári programjairól. Július első vasárnapján 10 és 12 óra között az „Auf und Davon“ című turisztikai műsorban lesz hallható az a kétórás Magyarországról szóló összeállítás, amely elsősorban a Balatont és Budapestet népszerűsíti a nyári szabadságolások idéjére az osztrákok számára. A zenei elemekkel színesített tudosítások, interjúk, valamint az MT Zrt. külképviseletének munkatársaival készített programajánló riportok és beszélgetések köré szervezett műsorban egy egyhetes balatoni üdülésre feljogosító voucher is kisorsolásra kerül 2 fő részére. A Radio Wien az interneten is hallgatható előben: http://wien.orf.at/magazin/studio/radiowien/stories/6168/. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Közvetlen
nyári vonatösszeköttetés a Császárváros és a Balaton között A Balaton déli partja után az elmúlt hétvégétől immár az északi part is elérhető közvetlenül vonattal Bécsből. Az osztrák főváros déli pályaudvaráról a nyár végéig minden nap reggel 7:45 kor fut ki az a szerelvény, amely Szombathelyen keresztül, Sárvár és Tapolca érintésével érkezik meg a magyar tenger északi partjára: Badacsony (12:43), Balatonfüred (13:22) és Balatonalmádi (13:38). Oda-vissza útra 30 euróba kerül egy menetjegy, amely 15 napig érvényes, így segítségével többhetes nyaralás is tervezhető. A Magyar Turizmus Zrt. bécsi külképviselete számos fórumon népszerűsíti az új vonatjáratokat: az ÖBB-vel közös ajánlati prospektus készült el a nyár elejére, az elmúlt hetekben a vonatokon több 10 ezer példányban terjesztett eurocity és a BAHNmax magazinokban 3 oldalas, programajánlóval összekötött ismertető jelent meg, s figyelemfelkeltő hirdetés jeleneik meg a véleményformálók által olvasott 65 ezres példányszámú medianet újságban is. Ezenkívül az ORF Radio Wien több közeljövőben adásba kerülő műsorában színes tudosítások és interjúk keretében számol majd be az új lehetőségről. Kovács Balázsnak, az MT Zrt. bécsi külképviselőjének előrejelzése alapján a császárvárosból induló balatoni járatok a kezdeti időszakban legalább 2000 pótlólagos osztrák vendégéjszakát jelentenek a főszezonban a régiónak. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Végetért
a legek Európa Bajnoksága: profitált a turizmus Az elmúlt hétvégén a futballtörténelmi jelentőségű spanyol-német mérkőzéssel véget ért meccsenként többszázerer szurkolót megmozgató foci EB. Ausztriában 16 mérkőzésre került sor, amelyből 7-et Bécsben rendeztek. A bajnokság hatalmas logisztikai kihívás elé állította a rendező országokat, ám az osztrák és svájci szervezők jól vizsgáztak. Három hét alatt az osztrák vasúttársaság (ÖBB) járatai 2 millióval több utast szállítottak, mint más hasonló időszakban: az EB ideje alatt minden rekordot megdöntve 4.000 szerelvény volt szolgálatban. Az első gyorsmérlegek alapján az európabajnok spanyolok mellett az esemény másik fő nyertese a turisztikai ágazat. A világ harmadik legjelentősebb sporteseményének a közvetlen gazdasági- és országimázs hatása euró milliárdban mérhető. Az EB hozzáadott értékét az osztrák iparkamara szakértői 640 millió euróra becsülik, amelyből elsősorban az üzletek és a turizmus profitált, továbbá az imázsértéket 300 milló euró értékűre taksálják. A SportEconAustria elemző cég 830 ezer ausztriai többlet-vendégéjszakával számol az Ausztriában zajló mérkőzések hatására. Az imázsérték további fokozása érdekében az osztrák gazdasági minisztérium további 600.000 eurós forrást biztosít az EB utáni kommunikációra, a turizmus szempontjából újabb célcsoportok megnyeresére. A bajnokság alatt MT Zrt. ausztriai külképviselete is számos akciót (utcai promoció, infoscreen-kampány, rádió-interjú, újsághirdetések és nyereményjátékok) szervezett, hogy minél több futballturistát, s a felhajtásban megfáradt osztrákot csábítson Magyarországra. Az MT Zrt. az EB finisében még több száz, a célcsoportba tartozó bécsi háztartásba jutatta el a hazai szolgáltatók speciális ajánlatát. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Turizmus és a Futball EB 2008 Az elmúlt hétvégén kezdetét vette a meccsenként többszázerer szurkolót megmozgató foci EB, amely elemzések szerint kedvező hatást gyakorol a két szervező ország: Ausztria és Svájc turizmusára. A világ harmadik legjelentősebb sporteseményének a közvetlen gazdasági hatása a szervező országok GDP-jének alig 0,2 százalékára tehetőek, ugyanakor a származtatott turisztikai és országimázs hatások hosszabb távon ennél jelentősebbnek bizonyulnak. Az EB hozzáadott értékét az osztrák iparkamara szakértői 640 millió euróra becsülik, amelyből elsősorban az üzletek és a turizmus profitál, továbbá az imázsértéket 300 milló euró értékűre taksálják. A SportEconAustria elemző cég 830 ezer ausztriai többlet-vendégéjszakát becsül az ausztriában zajló mérkőzések hatására, azonban az osztrákok utazási kedve az EB alatt várhatóan csökken: idén 20 százalékkal kevesebb repülőjegyet foglaltak, mint tavaly ugyanekkor. Az MT Zrt. ausztriai külképviselete számos akciót (utcai promoció, infoscreen-kampány, újsághirdetések és nyereményjátékok) szervez, hogy minél több futballturistát, s a felhajtásban megfáradt osztrákot csábítson Magyarországra. Az EB jelentős kihívás a vendéglátóipar számára is, az egy időben koncentráltan megjelenő futballrajongók kiszolgálása nem könnyű feladat. Az EB 31 mérkőzése közül Bécs hétnek ad otthont. A császárvárosban létesített Fanzone egyszerre 70 ezer vendég fogadására alkalmas. A bécsi városháza előtti parkban 86 büfé biztosítja a vendéglátást, ahol az árusok - más egyéb mellett - 3 millió korsó sör, 230 ezer üveg bor és 60 tonna Leberkäse eladására készültek fel az elkövetkező hetekben. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Népszerű
az MT Zrt. EB-kampánya A futball-EB egyik csúcspontjának számító osztrák-német mérkőzés előtti órákban kezdetét vette az MT Zrt. ausztriai EB-kampányának utcai promóciós szakasza, amely során négy forgalmas bécsi helyszínen hostessek az alkalomra készült speciális legyezőket osztogattak. A fülledt városi melegben igen praktikus és népszerű promóciós ajándéknak bizonyult a legyező, amelynek egyik oldalán az új turisztikai arculat jegyében készült Magyarország hirdetés, másik oldalán pedig az akcióhoz csatlakozott partnerek ajánlata található. A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság a Magyar Turizmus Zrt. számára kiváló alkalom Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítésére a szomszédos országban. Az EB ideje alatt az MT Zrt. utcai promóciós kampányát még számos marketingakció kíséri: info-sreen hirdetések a metróban, Budapestre invitáló nyereményjáték kulturális magazinban, wellnessz ajánlatok elhelyezése az egyik legnépszerűbb életmódmagazinban, forgalomélelnkítő on-line kampány a külképviseleti honlapon www.ungarn-tourismus.at. A legyezők az EB ideje alatt még további két alkalommal kerülnek terjesztésre Bécsben, összesen 15.000 példányban. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Hazai
golfkínálat prezentációja Ausztriában Ausztriai egyik legfontosabb meghívásos golfversenyén nagyszabású magyar hétvége keretében került bemutatásra a hazi kínálatot bemutató MT Zrt-s új golfkiadvány. A stájer Schloß Frauenthal Golf Club (http://www.gcfrauenthal.at) rendezvénye kitünő alkalomnak bizonyult, hogy a 250 klubtag részvételével zajló verseny résztvevői közvetlen-közelről megismerdkedhessenek a magyar golf-élet és kínálat aktualitásaival és újdonságaival, valamint a magyar gasztronómia és folklór különlegességeivel. Az MT Zrt. osztrák külképviseletének és a közép-dunantúli RMI közös szervezésű rendezvényén külön standdal mutatkozott be az idén 10 éves tatai golfpálya, valamint a piacon még újdonságnak számító Balatonudvariban frissen nyílt golfklub. A gasztronómiai és folklór bemutatót móri szolgáltatók prezentálták. A golfversenyt záró vacsorán a felszolgált gulyás és a táncbemutató mellé a móri és a balatoni borvidék zászlóshajó borai (pl.: Bozoky, Figula, Koczor, Pántlika, Szeremley) kerültek teritékre. Ausztriában igen népszerű sport a golf: 163 golfpálya található az országban és több mint 100.000 klubtagotot tartanak nyilván, amely hatalmas potenciális lehetőséget jelent a hazai piac számára. (Magyar Turizmus Zrt., Bécs) |
|
| Sikeres
részvétel a CAmpa+Pool vásáron Idén is részt vett az Magyar Turizmus Zrt. ápr. 3-6. között megrendezésre került Campa+Pool vásáron közösen a Balatontourist Zrt.-vel. A kifejezetten kempinges vásárnak 250 kiállítója és 35.000 érdeklődője volt. Kastler Reisen házivására Magyarország is részt vett az osztrák tour operator, a Kastler Reisen, törzsutasainak rendezett egy napos kiállításán március 28-án. A Magyarországra kerékpáros és kultúrális utakat szervező iroda vendégei bővebb információt kaptak a magyarországi látnivalókról, utazási lehetőségekről. Corps Touristique marketing találkozó Salzburgban Márc.19-én rendezték meg Salzburgban a Corps Touristique (különbözö országok turisztikai képviseleteinek szövetsége) marketing ülését, amelyen a környék -Salzburg tartomány, Felsö-Ausztria nyugati része és Tirol keleti része- újságírói és utazási irodai szakemberei vettek részt. A szakma informatív kötetlen beszélgetést folytatott, amelynek lényege az egymás közti jobb kapcsolat és információ áramlás volt. Dakar Series Central Europe Rally – sajtókonferencia Bécsben 22 újságíró részvételével sikeres sajtókonferenciát tartott a bécsi képviselet a romániai turisztikai hivatallal közösen április 9-én a Landtmann kávéházban. A sajtókonferencia témája az április 20-26 közötti közép európai Dakar Series CE Rally volt. Kleininger Pál képviseletvezetö elöadásában ismertette a verseny útvonalát és a rendezvény fontosságát. Simion Giurca roman képviseletvezetö méltatta azt a tényt, hogy itt egy határon átmenö rendezvényröl van szó és ismertette az akkor még két határon túli helyszín, Nagybánya és Szováta, valamint környéke turisztikai értékeit. A konferencia díszvendégének, Bunkóczy Lászlónak az elöadását is nagy érdeklödés kísérte, az újságírók sok kérdést intéztek hozzá, melyek különbözö szakmai részletekre vonatkoztak. Részvétel a klagenfurti Freizeit vásáron Április 10-13. között rendezték meg Klagenfurtban a régió legnagyobb szabadidős és utazási kiállítását, amelyen a konkurrens országok mellett hazánkat a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviselete képviselte. Társkiállítóink a Balatontourist, a Dunántúli Régiók és a MenDan Thermal Hotel & Aqualand voltak. A legnagyobb érdeklődés a wellness, a kempingek és a kultúra iránt mutatkozott. Eredményes Sab Tours study Magyarországon Ausztria egyik fontos tour operatora, a Sab Tours április 11-13.-ig a 20 legjobb eladójával a Budapest nevü, elegáns saját buszukkal Budapestre és környékére látogatott. A magyar fövárosban városnézésen vettek részt és a Danubius szállodákat keresték fel. Gödöllön megtekintették a Királyi Kastélyt és részt vettek az Ibolya napi ünnepség rendezvényein. Neszmélyben a hajómúzeum megtekintése után borkóstolával zárták a 2,5 napos study tourát. Császárok és királyok útja Európa legrégebbi kultúrális egyesülete, a Császárok és királyok útja április 10-13. között Budapesten tartotta éves közgyűlését és marketing ülését. Nemzetközi újságírók részvételével érdekes sajtóbeszélgetést is tartottak. Az egyesület több fontos kiadványt jelentetett meg az utóbbi időben: A Regensburg – Budapest útszakasz leírása megtalálható a "Straße der Kaiser und Könige – erlebnisreicher Reiseweg" cimű, A4 formátumú brosurában, amely ingyenesen megrendelhető. Nagyon hasznosnak bizonyult a Duna térkép is. A leporelló formátumú domborzati térkép (méretarány: 1:360.000) Regensburgtól Budapestig ábrázolja a Dunát, tartalmazza az összes nevezetességet, a legfontosabb útakat és kerékpárútakat. A térkép már 4. kiadásban jelent meg. Elöször sikerült a neves Mair-Dumont kiadónak két úti zsebkönyvet a „Danauhanse“ EU-Projekt támogatásával kiadni: Eladásra jelent meg a „Die Donau vom Ursprung bis zur Mündung“ (Duna, eredettől a torkolatig) cimű zsebkönyv 12,40 eurós áron. Reklám célból jelent meg „Donau - Straße der Kaiser und Könige“ (Duna – Császárok és Királyok útja) Regensburgtól Budapestig. Ez a könyv újságíróknak és szakkiállításokon osztogatható, igen nagy tetszést aratott, amit a munkacsoport 8 vásárlátogatása is megerősít. További információk németül és angolul megtalálhatók a munkacsoport honlapján: www.strassederkaiserundkoenige.com További Információk és brosúrák megrendelhetők: „Straße der Kaiser und Könige“ c/o Werbegemeinschaft Donau Oberösterreich, Lindengasse 9, A-4040 Linz Tel. 0043/732/7277-800, Fax: 0043/732/7277-804 info@StrassederKaiserundKoenige.com www.StrassederKaiserundKoenige.com Hotelbiz-MICE workshop Április 17-én, immár harmadik alkalommal vett részt Magyarország a Hotelbiz-Eventbiz-Seminarbiz MICE workshopon. A vendégek - utazásszervezők és konferencia helyszínt kereső cégek- nagy érdeklődést mutattak Magyarország iránt. Az ország közelsége különösen pozitívan befolyásolta az érdeklődők számát. Kedvezményes hirdetési lehetőség a Wellness magazinban! Ne hagyja ki! A szép kivitelű, nívós osztrák Wellness magazin május 30-án megjelenő számában az MT Zrt. ausztriai képviselete egy oldalas PR hirdetést jelentet meg, amelyhez magyar szolgáltatók is csatlakozhatnak. A havonta megjelenő Wellness magazin (www.wellnessmagazin.at) 500.000 olvasóval rendelkezik. A PR hirdetés témája wellness és balatoni ajánlatok. Ajánlatok, amelyekkel Magyarországra csalogathatjuk azokat az osztrákokat, akik júniusban menekülnek Bécsből a futball európa bajnokság okozta zsúfoltság és rumli elől. Magyar szolgáltatók aktuális ajánlatukat képpel illusztrálva kb. 5x 9 cm-es terjedelemben helyezhetik el 200.000 Ft+áfa-ért. Megrendelés, anyagleadás április 25-ig a bécsi képviseleten, Fax: 00 431-585 20 12 15, további információk oszter@ungarn-tourismus.at, Tel: 00 431-585 20 12 13. |
|
| 2008. márc. 11. | Németország: vásári
visszatekintés (Reisen 2008 Hamburg, CBR München,
STB Mainz), töretlen utazási kedv a Ruhr-vidéken,
Brémából Budapestre, Gulyásleves nagykövetné módra,
ADAC Reiseservice továbbépzés Grünebergben,
reneszánsz study német újságírókkal,
Budapest-plakátok Berlinben Ausztria: vásári visszatekintés (Tourist Linzben, Ferien Salzburgban, Balaton - "az ifjúság tava", a "Glanzzeit der Medici" kiállítás népszerűsítése Bécsben, Werbe Grand Prix 2008, Magyarország osztrák újságokban Svájc: új magyar szlogennel debütált a Summer Destination Roadshow, Pécs 2010 a svájci ReiseBlickben felhívások: RDA, Köln, 2008. augusztus 5-7., Seminar- und Tagungsbörse Hannover, LIGA, Zürich, 2008. május 28. - június 1., hirdetési lehetőség Ausztriában a Wellness és a Wienerin magazinban, valamint a svájci ajánlati imázs kiadványban, sms-internet nyereményjáték Svájcban, Budapest a Swissdate műsorában |
| 2008. jan. 31. | Németország: vásári visszatekintés (CMT Stuttgart, Grüne Woche Berlin, Reisemarkt Dresden), Corinthia - Germanwings study tour Budapestre, Budapest Winter Invasion Németorzágban és a TUI-nál, prognózisok a németek utazási hajlandóságáról 2008-ban, ka németek az “utazás világbajnokai” , környezetbarát turizmus Ausztria: vásári visszatekintés (FERIEN Bécs, ACTB - Ausztriai és középeurópai turizmus börze, a január Ausztriában a házivásárok ideje, sajtókonferencia Magyarország kultúrális ajánlatairól, sajtókonferencia Bécsben a „Budapesti Tavaszi Fesztiválról” Svájc: magyarországi részvétel a svájci utazás vásárokon, Magyar egészségturisztikai kínálat svájci szakembereknek, magyar bál és magyar hetek Zürichben, francia nyelvű svájci ügynökök Budapesten, BWI marketing a Kuonival, BWI Svájcban, felhívások vásári részvételre: RDA, Köln, 2008. augusztus 5-7. és Zürich, LIGA, 2008. május 28. - június 1. |
![[X]](/site/upload/2009/06/close.gif)










A Magyar Turizmus Zrt.
ausztriai külképviselete nagy hangsúlyt fektet az Osztrák Államvasút
(ÖBB) és a MÁV-Start kísérleti projektjeként Bécs-Budapest és München
között közlekedő railjet „szupervonat” (




















Tízezer
példányban készült el az MT Zrt. ausztriai képviseletének új arculati
elemekkel illusztrált ajánlati katalógusa, amely tematikus bontásban
tartalmazza a Magyarországot programozó, mintegy 300 jelentősebb
osztrák utazási iroda listáját. A Kul-turizmus Éve 2009.
előkészítéseként a termékalapú katalógusban önálló rovat hívja fel a
figyelmet a magyarországi kulturális programcsomagokat ajánló osztrák
utazási irodákra. A katalógus mostantól ott lesz a Magyar Turizmus Zrt.
osztrák külképviseletének valemennyi központi- és képviseleti vásárán,
valamint az Ausztriában szervezett rendezvényein, illetve azokon a
terjesztési helyeken, ahol hazánk turisztikai ajánlatai iránt
potenciális érdelkődésre lehet számítani. A kiadvány 19 szakmai partner
összefogásával és támogatásával valósult meg. A Magyarországra utazni
szándékozó osztrákok körében igen népszerű katalógus online formában is
elérhető a képviselet honlapjáról: 




